személyes bejegyzései

happy (goodbye 2010) post

Továbbá nyertest is sorsoltam :)

Kezdem is velük, biztosan erre vagytok leginkább kiváncsiak.

Számítógépes random sorsolás volt, és a következő eredmény született:

1:  Mesztegnyei-Tóth Vera.

2:  Zsóka, aki a 26. kommentelő volt a blogbejegyzésemben.

Szívből gratulálok Nektek ! Kérlek keressetek meg email-en, köszönöm.

..

Kicsit a 2010-es évről:

Eszméletlen sokat dolgoztam, és rengeteg élményben volt részem. Több projectet nem sikerült ugyan megvalósítanom, de nem bánkódom, hiszen tudom, ezekhez a dolgokhoz idő kell.

A lényegesebb dolog viszont, hogy még mindig odáig vagyok ezért az egész fotózósdiért, a kicsikért, a legkisebbekért és a kismamák csodájáért.

Nagyon szerettem ezt az évet, rendkívűl mozgalmas és fontos év volt számomra.

Jövő évre is vannak terveim (mint megszokhattuk), ami több mint a szokásos, de majd szépen lassan haladok..

Januárban kevesebbet dolgozom, Februártól térek vissza teljes gőzzel, feltöltődve, tavaszra várva :)

..

Köszönöm mindenkinek, aki velem volt ebben az évben és a sok szép érzést, amit kaptam. Mindennél többet jelent ez nekem.

Azt szeretném még kívánni Nektek, hogy legyetek nagyon Boldogok a jövő évben, legyenek merész álmaitok, és ha láttok egy 'free hug' táblát tartó idegen embert az utcán, öleljétek meg, mert eszméletlen jó érzés :)

 

peace+love.

h.

Dalma

 

 

 

2010 winter plan (bye bye summer)

hihetetlen milyen hamar eltűnt a nyár. észre sem vettem.  sok nyári ötletem, tervem sajnos jövő évre átcsúszott, de tulajdonképpen jó így, legalább alaposabb munkát végzek. legalábbis merem remélni :)

sok levelet kapok, amibek a szabad időpontokról érdeklődtök. igen, sajnos betelt az év. 2011 Februártól lesznek szabad időpontjaim, ezekről Okt. 14-e után lehet érdeklődni, akkor már tudni fogom a jövő évi terveimet. újszülött piciket ugyan jövő évre már előjegyzek.

a várólista (felszabaduló helyek reményében ) még él, továbbá Nov. közepe után kismamáknak  még fenntartottam pár helyet. újszülött babáknak is van még pár szabad 'hely' ebben az évben.

öröm és egyben szomorúság nekem, h sokan megkerestek, bejelentkeztek. szomorúság, mert a szívem szakad meg, h nem tudok minden megkeresésnek eleget tenni, h nem tudok minden apró és nagyobbacska babát lefotózni.

a munkámban nagyon maximalista vagyok, így a fotózások minősége ami számomra mérvadó. ez több idővel és munkával jár. mivel pihennem is kell(ene), ezért korlátozva vannak a fotózások száma, és sajnos ezen változtatni nem tudok.

de nincsen baj, boldogság van, vannak jó híreim is ! :)

pl nagyon sok újszülött fiúcska van beírva az elkövetkező 2 hónapra fotózásra (már hiányoztak:)), van sok új ötletem, és ami számomra a legnagyobb boldogság: a stúdióm hamarosan átalakul. pontosabban kicsit kibővül, és megpróbálom picikét olyanra szépítgetni mint egykor álmaimban. csodajó érzés ez, boldog vagyok !

..

tegnap megkezdődött a munka  két kismamával, ma folytatódik egy újszülött Kisfiúval, és így tovább Decemberig. hozok majd képeket, de addig is egy szeretem kép Zara Isabelről, mikor még nyár volt :)

:

 

love:

h.

..

 

summerholiday.

elérkezett a pihenés és feltöltődés ideje. úgy elfáradtam mint Nikolasz:

:)

Szeptemberben jövök, addig is lehetséges, h 1-2 képanyag még felkerül ide.

love.

h.

new year plan

szóval elvileg febr. 8.-áig szabin vagyok. ez idő alatt újszülöttöket fogadok csak, és 1-2 kismamát (szabi, mi?), tehát ritkábban fog frissülni a blog. a szabi elvileg kreatív szabadság, dolgozom pár projecten. egyrészt megújúlnak a weboldalaim, és van 2 másik project is, amin dolgozom. és kellékeket hajkurászok, meg kialszom magam, és új dolgokon töröm a fejem. szóval rengeteg a dolog. ja igen, a blog design is frissülni készül, kissé.

..

időpontok: sajnos egyelőre nem tudok senkinek új időpontot adni, mert ápr. közepéig teltház van. új időpontokat kb 2-3 hét múlva fogok tudni adni. kivétel képeznek az újszülött babák, és pár helyet hamarosan kerítek kismamáknak is.

a karácsonyi időpontokat pedig hamarosan megírom. (csupán viccelek)

hihetetlenül boldoggá tesz, h ennyien megkerestek, nagyon jó érzés a léleknek, köszönöm szépen. igyekszem mindenki vágyát teljesíteni.

szerencsére már megtaláltam a legédesebb, legügyesebb asszisztenst a világon, Ő nagyon sokat segít nekem. így kicsivel többet tudok dolgozni.

februártól beindul a nagyüzem, a tavaszi előkészületek, aztán nyáron lesz valami izgi dolog is.

tehát izgalom, öröm, sok sok baba, mosoly, és részemről ismét egy óriási köszönet :)

hajrá 2010 !

goldenblog

'Jártam már itt, akkor nem  láttam túl a babás fotókon, fényeket  néztem, vicces grimaszokat, tökéletes technikát.  Most született Iza lányom, betöltötte az 1 hetet, s egészen más szemmel nézem ezt a blogot, egy apa szemével. Egy profi fotós profi oldala.
Hajdú Tamás az egyetlenemről'

Negyedik lett az egyetlenem, az idei goldenblogon :)

Annyira boldoggá tesz engem ez a helyezés, h csuda..

(sok mosolygós szmájli)

pause update

persze túloztam, az 1 hónap pihibe becsúszott 2 esküvő és rengeteg retus.

legközelebb júli elején dolgozom, júli végéig. júli végére még van pár hely. utána megint bezárok, és szeptemberben leszek újra. (úristen mindjárt vége a nyárnak)

kis újszülötteknek nyitva van a kapu.

kb sulikezdésre (vagy 2012-re) elvileg elkészülnek az új weboldalak, ezen persze folyamatosan dolgozom.

mi van még.. ja. twitterrel fertőződtem, balra a kismadárra klikkelve, vagy ide, pillanataim töredékeibe kukkanthattok be. örül a lelkem, mégegy addikció..

 

( pause )

Pihi, alvás, fagyi, bici, lángos, hekk, sütés-főzés..

Ez lesz most 1 hónapig..

Elfáradtam kissé, jön a napsütéses feltöltődés :)

A szünidő alatt mini újszülöttekről posztok előfordulhatnak. (úgysem bírok magammal)

Mindenkinek csodás nyarat !


illusztráció:  Petra


 

One more little Angel and good bye xmas.

Lara 3 éves lesz Januárban. 

szív-csücsök.

 

 

 

 

 

 

 



 

 


 

Christmas.

Kezdeném azzal, h azokat, akiket a saját hibámból (túlvállaltam magam-› rendesen megbetegedtem) kifolyólag le kellett mondanom Karácsony előtt, Tőlük ezúton is ismételt elnézést kérek. 

Itt meg is jegyzem, elsősorban magamnak, mintegy fogadalomként, h Télapóig dolgozom a jövő évtől. Természetesen ezt szigorúan be is fogom tartani. (már látom magam előtt mi lesz ebből)

Őszintén szólva istentelen jó érzés, h egyre többen jöttök hozzám, sőt, ami még ennél is istentelenül jobb érzés, h sokan többször is visszatértek, és nekem ez olyan 'nemtudom feldolgozni' érzés. Valóban ennyire jó amit csinálok, és valóban olyan boldogságot okozok a képeimmel, amit az Anyukák arcáról leolvasok mikor elviszik a képeket ? Ha ez így van , akkor én nagyon boldog vagyok és köszönöm.. és ezt a nagyonjó érzést még elmagyarázni sem tudom. Ott van belül.

Köszönöm, h voltatok,h örömet adhattam.

Munkám leggyönyörűbb része ez, a babák és a mamák, meg fogom becsülni.

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

Karolinával együtt köszönünk mindent, a csodás ajándékokat is, amit szépen összerakosgattam itt emlékbe magunknak:

 


 

 

 

 

Kitti és Szilvia pillangós csomagja

Már 2 hete, h kaptam ezt a kis 'csomagot' de csak most jutottam el oda, h a blogban is emlékbe zárjam.

Szilvia és Kislánya, Kitti készítette Nekem ezt gyönyörű emléket, meglepetésemre, a fotók átadásakor.

 


 

Már maga az meghatott, h ilyesmire gondolnak, nagyon örültem a kedvességüknek.

Óvatosan kibontottam, és óriási meglepetés várt benne. Azt kell mondjam, életemben nem kaptam ekkora elismerést, ekkora szeretetet egy pillangós csomagba zárva. 

Nem az az igazi elismerés, ha egy szakmabéli gratulál,  vagy ha publikálhatom a munkámat. Nekem nem.

Persze az is iszonyat jó dolog, mert tudod, h nem rossz az, amit csinálsz, de ez valami más. Ez valami olyan dolog, amitől összeszorul a szivem, mert boldogság van benne, amiatt, mert örömet szereztem. Ja, és a legjobb az egészben, h falra akasztható:) 

 

(klikkelj)

 

Köszönöm, Szilvi.

Neked is, Kitti :)

 


 

 

 

 

Older | Oldest »