Továbbá nyertest is sorsoltam :)
Kezdem is velük, biztosan erre vagytok leginkább kiváncsiak.
Számítógépes random sorsolás volt, és a következő eredmény született:
1: Mesztegnyei-Tóth Vera.
2: Zsóka, aki a 26. kommentelő volt a blogbejegyzésemben.
Szívből gratulálok Nektek ! Kérlek keressetek meg email-en, köszönöm.
..
Kicsit a 2010-es évről:
Eszméletlen sokat dolgoztam, és rengeteg élményben volt részem. Több projectet nem sikerült ugyan megvalósítanom, de nem bánkódom, hiszen tudom, ezekhez a dolgokhoz idő kell.
A lényegesebb dolog viszont, hogy még mindig odáig vagyok ezért az egész fotózósdiért, a kicsikért, a legkisebbekért és a kismamák csodájáért.
Nagyon szerettem ezt az évet, rendkívűl mozgalmas és fontos év volt számomra.
Jövő évre is vannak terveim (mint megszokhattuk), ami több mint a szokásos, de majd szépen lassan haladok..
Januárban kevesebbet dolgozom, Februártól térek vissza teljes gőzzel, feltöltődve, tavaszra várva :)
..
Köszönöm mindenkinek, aki velem volt ebben az évben és a sok szép érzést, amit kaptam. Mindennél többet jelent ez nekem.
Azt szeretném még kívánni Nektek, hogy legyetek nagyon Boldogok a jövő évben, legyenek merész álmaitok, és ha láttok egy 'free hug' táblát tartó idegen embert az utcán, öleljétek meg, mert eszméletlen jó érzés :)
peace+love.
h.

Dalma
kaptam pár email-t, hogy merre vannak idei Karácsonyos képek. nos, jönnek hamarosan ! :)
az idei más lesz, finomabb, visszafogottabb, bensőségesebb.
érdekes, h nem csak én, de a szülők sem szeretnének mikulás sapkás, pirosgömbös-karácsonyfás képeket a csemetéjükről. így az idei ünnepi képek mentesek lesznek mindezektől. de remélem szép pillanatokat fogok majd szerezni Nektek a képekkel.
a másik dolog, és amiatt ez a bejegyzés tulajdonképpen született:
GIFT TIME ! :)
valaki ajándékot kap tőlem Karácsonyra. az ajándékom pedig egy 15 db képből álló fotósorozat CD-n. az ajándék beváltható baba fotózásra, gyermek fotózásra, vagy kismama fotózásra. természetesen a nyeremény elajándékozható, ha saját részedre nem tudod felhasználni.
az ide kapcsolodó kellemetlen hír viszont, h a fotózás Májusban lesz, mivel addig teljesen be vagyok táblázva. de remélem így is örömöt tudok szerezni :)
a játékban való feltétel egyszerű: legyél egyetlenem-facebook like-oló, kommentelj a 'gift for you' bejegyzés alá a facebook-on, és oszd meg kedved szerint az ajándékozós linket facebook faladon. köszönöm !
FB-egyetlenem: http://www.facebook.com/egyetlenem
vagy elérhető még a blog legalján a FB doboz 'Facebook-egyetlenem' linkre kattintva.
sorsolás: a 2 ünnep között.
határidő: Dec. 23.-a, éjfél.
ha ki nem állhatod a Facebook-ot, és nem vagy tag, akkor ide is kommentelhetsz nekem, és természetesen úgy is csatlakozhatsz a játékhoz.
mi van még.. na jó, sorsolok kettőt, azaz 2 különböző ajándék fotózást, hiszen jön a Karácsony, leesett a hó, boldog vagyok, és hálás, h itt vagytok, szeretitek a blogot, stb stb.
Boldog készülődést mindenkinek :)
love,
h.
..

Blanka
..
hihetetlen milyen hamar eltűnt a nyár. észre sem vettem. sok nyári ötletem, tervem sajnos jövő évre átcsúszott, de tulajdonképpen jó így, legalább alaposabb munkát végzek. legalábbis merem remélni :)
sok levelet kapok, amibek a szabad időpontokról érdeklődtök. igen, sajnos betelt az év. 2011 Februártól lesznek szabad időpontjaim, ezekről Okt. 14-e után lehet érdeklődni, akkor már tudni fogom a jövő évi terveimet. újszülött piciket ugyan jövő évre már előjegyzek.
a várólista (felszabaduló helyek reményében ) még él, továbbá Nov. közepe után kismamáknak még fenntartottam pár helyet. újszülött babáknak is van még pár szabad 'hely' ebben az évben.
öröm és egyben szomorúság nekem, h sokan megkerestek, bejelentkeztek. szomorúság, mert a szívem szakad meg, h nem tudok minden megkeresésnek eleget tenni, h nem tudok minden apró és nagyobbacska babát lefotózni.
a munkámban nagyon maximalista vagyok, így a fotózások minősége ami számomra mérvadó. ez több idővel és munkával jár. mivel pihennem is kell(ene), ezért korlátozva vannak a fotózások száma, és sajnos ezen változtatni nem tudok.
de nincsen baj, boldogság van, vannak jó híreim is ! :)
pl nagyon sok újszülött fiúcska van beírva az elkövetkező 2 hónapra fotózásra (már hiányoztak:)), van sok új ötletem, és ami számomra a legnagyobb boldogság: a stúdióm hamarosan átalakul. pontosabban kicsit kibővül, és megpróbálom picikét olyanra szépítgetni mint egykor álmaimban. csodajó érzés ez, boldog vagyok !
..
tegnap megkezdődött a munka két kismamával, ma folytatódik egy újszülött Kisfiúval, és így tovább Decemberig. hozok majd képeket, de addig is egy szeretem kép Zara Isabelről, mikor még nyár volt :)
:

love:
h.
..
elérkezett a pihenés és feltöltődés ideje. úgy elfáradtam mint Nikolasz:

:)
Szeptemberben jövök, addig is lehetséges, h 1-2 képanyag még felkerül ide.
love.
h.
tök jó dolog, h a szülinapom és a gyermeknap minden évben összefonódik, mivel vagy ugyanazon a napon van, vagy 1-2 nap eltolódással. idén csak 1 nap volt a különbség :)
szóval úgy döntöttem, h ünnepeljünk !
szeretnék ajándékozni.
az ajándékom egy baba/gyermek fotózás lesz. stúdió, 15 db fotó CD-n, a saját elképzeléseimmel. a fotózás Szeptember utáni időszakra lesz foglalható, megegyezés szerint, Decemberig bezárólag.
sorsolni fogok majd, miután hagysz itt nekem egy kommentet, a neveddel, a gyermek(ek) nevével, korával, email címeddel.
testvérkéket is örömmel várok, természetesen.
ha nincs még babád, benevezhetsz barátnő/rokon stb gyermekével is nyugodtan !
(több bébit/gyermeket csak testvéreket nevezz, kérlek !-köszi)
kérlek csak akkor írj kommentet, ha nevezel, h ne legyen kavarodás :)
köszi szépen !
Jun. 11-én sorsolok. addig lehet kommentelgetni ide, vagy az egyetlenem facebook fanpage-re, ahogy tetszik !
nevezés HATÁRIDŐ: jun. 10-e, éjfél.
izgi :)
{ attention! a kommentek moderáció után élesednek! }

Szonja.
..
és persze boldog, szép, vidám napot az összes gyermeknek. szívből ♥
szóval elvileg febr. 8.-áig szabin vagyok. ez idő alatt újszülöttöket fogadok csak, és 1-2 kismamát (szabi, mi?), tehát ritkábban fog frissülni a blog. a szabi elvileg kreatív szabadság, dolgozom pár projecten. egyrészt megújúlnak a weboldalaim, és van 2 másik project is, amin dolgozom. és kellékeket hajkurászok, meg kialszom magam, és új dolgokon töröm a fejem. szóval rengeteg a dolog. ja igen, a blog design is frissülni készül, kissé.
..
időpontok: sajnos egyelőre nem tudok senkinek új időpontot adni, mert ápr. közepéig teltház van. új időpontokat kb 2-3 hét múlva fogok tudni adni. kivétel képeznek az újszülött babák, és pár helyet hamarosan kerítek kismamáknak is.
a karácsonyi időpontokat pedig hamarosan megírom. (csupán viccelek)
hihetetlenül boldoggá tesz, h ennyien megkerestek, nagyon jó érzés a léleknek, köszönöm szépen. igyekszem mindenki vágyát teljesíteni.
szerencsére már megtaláltam a legédesebb, legügyesebb asszisztenst a világon, Ő nagyon sokat segít nekem. így kicsivel többet tudok dolgozni.
februártól beindul a nagyüzem, a tavaszi előkészületek, aztán nyáron lesz valami izgi dolog is.
tehát izgalom, öröm, sok sok baba, mosoly, és részemről ismét egy óriási köszönet :)
hajrá 2010 !
'Jártam már itt, akkor nem láttam túl a babás fotókon, fényeket
néztem, vicces grimaszokat, tökéletes technikát. Most született Iza
lányom, betöltötte az 1 hetet, s egészen más szemmel nézem ezt a
blogot, egy apa szemével. Egy profi fotós profi oldala.
Hajdú Tamás az egyetlenemről'
Negyedik lett az egyetlenem, az idei goldenblogon :)
Annyira boldoggá tesz engem ez a helyezés, h csuda..
(sok mosolygós szmájli)
Pihi, alvás, fagyi, bici, lángos, hekk, sütés-főzés..
Ez lesz most 1 hónapig..
Elfáradtam kissé, jön a napsütéses feltöltődés :)
A szünidő alatt mini újszülöttekről posztok előfordulhatnak. (úgysem bírok magammal)
Mindenkinek csodás nyarat !
illusztráció: Petra
Lara 3 éves lesz Januárban.
szív-csücsök.
Kezdeném azzal, h azokat, akiket a saját hibámból (túlvállaltam magam-› rendesen megbetegedtem) kifolyólag le kellett mondanom Karácsony előtt, Tőlük ezúton is ismételt elnézést kérek.
Itt meg is jegyzem, elsősorban magamnak, mintegy fogadalomként, h Télapóig dolgozom a jövő évtől. Természetesen ezt szigorúan be is fogom tartani. (már látom magam előtt mi lesz ebből)
Őszintén szólva istentelen jó érzés, h egyre többen jöttök hozzám, sőt, ami még ennél is istentelenül jobb érzés, h sokan többször is visszatértek, és nekem ez olyan 'nemtudom feldolgozni' érzés. Valóban ennyire jó amit csinálok, és valóban olyan boldogságot okozok a képeimmel, amit az Anyukák arcáról leolvasok mikor elviszik a képeket ? Ha ez így van , akkor én nagyon boldog vagyok és köszönöm.. és ezt a nagyonjó érzést még elmagyarázni sem tudom. Ott van belül.
Köszönöm, h voltatok,h örömet adhattam.
Munkám leggyönyörűbb része ez, a babák és a mamák, meg fogom becsülni.
Boldog Karácsonyt Mindenkinek!
Karolinával együtt köszönünk mindent, a csodás ajándékokat is, amit szépen összerakosgattam itt emlékbe magunknak: